Életmód

A lufik elengedése mindig is valaminek az ünnepléséhez kapcsolódott. De elérkezett az idő, hogy felhagyjunk ezzel a szokással. A Balloons Bowl nonprofit egyesület mindenkit arra kér, hogy ne engedjen többé lufit a levegőbe, hiszen egyszer földet érnek, akár a talajra, akár a vizekbe pottyannak, és ártanak a vadvilágnak. 1. A lufik az egyik legnagyobb veszélyt jelentik a tengeri élővilágra Egy tanulmány...
“Majd megérted, ha felnősz.” Valószínűleg te is hallottad egy párszor ezt a mondatot a szüleidtől gyerekkorodban. És fogadjunk, hogy évekkel később tényleg meg is értetted, éppen úgy, ahogyan mondták. De arról senki nem szólt, hogy nemcsak megérteni fogjuk a szüleinket felnőttként, de sokszor úgy is fogunk viselkedni, mint ők. Egy érdekes tanulmány elmagyarázza, hogy ez többé vagy kevésbé, de mindannyiunknál...
2014-ben vesztettük el Robin Williamset, ez a seb pedig sosem gyógyul be. Amit viszont sosem fogunk elveszteni, az a tehetsége, a bölcsessége, a humora és a számtalan karakter, amiket filmszerepeiben eljátszott. Összegyűjtöttük a felejthetetlen színész szájából elhangzott bölcsességeket. 1. Válaszd a megfelelő embereket “Azt gondoltam, a legrosszabb dolog az életben, ha egyedül végzed. De nem így van. A legrosszabb dolog az életben,...
Néha a példa többet ér ezer szónál, különösen, ha valamit gyerekeknek kell elmagyarázni. Így gondolta ezt Jaralee Metcalf, idahói tanár is, aki úgy döntött, érdekes módját választja annak, hogy bemutassa a diákjainak, mennyire fontos, hogy megfelelően mossanak kezet. És most az egész világ az ő példáját követi. A tél elején, mikor a megfázás szezonja kezdődik, Jaralee Metcalf, egy idahói általános...
Azt mondják, a boldogság nem a pénzen múlik, ezt pedig az idő újra és újra bebizonyítja. Még a legegyszerűbb, legszerényebb dolgokban is megtalálhatjuk a szépséget, a boldogságot, az ártatlanságot. Csak egy kis képzelőerőre és nagy szívre van szükség ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből a világból. 1. A kamerás mobilok túl vannak értékelve 2. Az életnek mindig a napos...
Ha a barátnőd megkér, hogy utcai ruhában ne ülj az ágyára, ne sértődj meg. Inkább kövesd te is a példáját. Most piszkos kis titkokat tudhatsz meg arról, mi minden ragad rá a ruhádra napközben. Utána te sem akarod majd, hogy ezek az ágyadba kerüljenek. A baktériumok úgy tapadnak a testre, mintha ragasztóval szednéd össze őket A baktériumok hetekig, akár hónapokig képesek...
Az elmúlt évtizedben több mint 60 millió csikket gyűjtöttek össze a tengerből. Az Ocean Conservancy szerint a cigaretta csikkek az első számú szennyezői az óceánoknak. Az egyik görög sziget, Astypalaia lakói azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy szigetüket a világon az első cigarettamentes szigetté teszik. Sok görög tengerpart tele van szeméttel, köztük cigaretta csikkekkel. Egy görög nonprofit szervezet...
Mindannyian ismerjük a mondást: Boldog feleség, boldog élet! Egy új tanulmány szerint azonban ezt úgy kellene átfogalmazni, hogy: Irányító feleség, egészséges élet! Már korábbi kutatások eredményei is kimutatták, hogy a párok hatással vannak egymás egészségére és élettartamára. A mostani tanulmány azonban rávilágít arra, hogy az uralkodó, domináns feleségeket bizony értékelni kellene. A zsémbes feleség jót is tehet a férjnek Kiderült, hogy...
Az elmúlt néhány évben a válások aránya az egész világra levetítve 251,8%-al emelkedett. Például egy átlagos Maldív-szigeteki nő - ebben az országban a legmagasabb a válások aránya - már három váláson van túl, mire betölti a 30-at. A statisztikák elkeserítőek. A válások kiváltó okát a Harvard Egyetem professzora is próbálta megtalálni. Számos adatot elemeztek 45 évre visszamenőleg Hogy mélyre ásson a...
Mindent elkövetsz, hogy ki tudd fizetni a tartozásaidat és hogy tudj félretenni, mégsem jutsz előre? Valószínűleg át kell gondolnod a költekezéshez való viszonyodat. Jó, ha tudod, hogy mindenki, aki valaha üzleti sikert ért el és több millió dollárt keresett, az igen következetesen kezeli a kiadásokat. Azt hihetnéd, hogy a gazdagok csak úgy szórják a pénzt. De ennél semmi sem áll...

A legújabbak