Család & Gyerekek

Ha visszagondolsz, valószínűleg emlékszel az első gyerekkori barátodra, akiben legelőször bíztál meg. Igen, az unokatestvéredről van szó. Ha vannak olyan unokatestvéreid, akik veled nagyjából egy időben születtek, ők biztosan azok, akik a legfontosabbak voltak és ma is azok számodra. Melletted vannak az első pillanattól kezdve, és jelenleg is ők a legjobb barátaid. Elmondjuk, miért van ez így. A testvéreidnek érzed őket Te és...
Manapság sokféle módszerről és tanácsról olvashatunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljünk gyereket. Ezek pedig nem ritkán teljesen ellentmondanak egymásnak. Az orvosok és pszichológusok folyamatosan kutatják a témát és elemzik az eredményeket, hogy újabb javaslatokat dolgozhassanak ki. Lehet, hogy a tippjeik először furcsának tűnnek, de végül kiderülhet, hogy tényleg beválnak. Összegyűjtöttük, melyek azok a dolgok, melyek a kutatók szerint ártalmasak a...
A szülők majdnem 70%-a elismeri, hogy egyik gyerekükkel megkülönböztetett módon bánik. A kivételezés azonban a pszichológusok szerint már egészen kisgyermek kortól kezdve komoly nyomot hagy. Ez a jelenség sok konfliktust okoz a testvérek között. Tanulmányoztuk a témát, hogy miért nem szabad kivételezned egyik gyerekkel sem. 1. A gyereknek és a szülőknek is bűntudata lehet A lelkifurdalás az egész családot átjárhatja. Egyrészt a...
Ha végiggondolod, kik azok, akik feltétel nélkül szeretnek, a nagynéni biztosan köztük van. Ő az, aki emlékszik az óvodás társaid nevére, aki mindig kész megosztani veled a tapasztalatait, és nem szégyell néha bolondozni sem. A nagynénik mindent megtesznek azért, hogy minőségi időt tölthessenek együtt a gyerekekkel és igaz barátokká válhassanak. Ők azok, akik tudják, hogyan segítsenek az álmok elérésében,...
A gyermek fegyelmezése nem a büntetésről szól, hanem a viselkedésének javításáról. Csak így válhat belőle pszichésen és szociálisan egészséges felnőtt. De az a taktika, ami működik egy 2 évesnél, hatástalan lesz egy 10 éves esetében. Sok szülő hajlamos arra, hogy minden korosztálynál büntetést vessen be, de vannak más hatékony és egyszerű módszerek is, melyekkel rendre taníthatjuk a gyerekeket. Most megtudhatod,...
Egy bölcs ember egyszer azt mondta: “A csend aranyat ér, hacsak nincsenek gyerekeid, mert akkor felettébb gyanús.” Ezzel nehéz lenne vitatkozni. Mindannyian tudjuk, hogy ha néhány percre egyedül hagyjuk őket, annak beláthatatlan következményei lehetnek. A következő képeken láthatod, mire képesek a gyerekek, ha néhány pillanatig nem figyelünk rájuk. Az biztos, hogy megmosolyogtató képek tudnak születni ilyenkor. 1. Ne zavard a kísértetet! 2....
Egy kutatás szerint tovább élnek azok a nagyszülők, akik sokat vannak együtt az unokáikkal, míg egy másik vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy az együtt töltött idő a gyerekekre is jó hatással van. Minél közelebb áll egymáshoz unoka és nagyszülő, annál boldogabbak lesznek és annál kevésbé kell tartaniuk a depressziótól. A nagyszülők és az unokák között nagyon szoros kötődés tud kialakulni....
A tündérmesék a szerelmet rózsaszín leányálomként festik le, éppen ezért kell a gyerekeket megtanítani arra, hogy milyen is valójában. Először is azt kell tudniuk, hogy a szerelem nem mindig csillogó páncélú lovagokról és a boldog örökkévalóságról szól. Arra is hívd fel a figyelmüket, hogy azok, akik bántják őket, nem szerelemből teszik ezt. Most megtudhatod, melyek azok az alapvető dolgok, melyeket...
Az utóbbi időben nagy divat lett a szülők körében a babafotózás. Mindenki arra számít, hogy a képeken egy mosolygós, boldog babát láthat majd viszont, de ez a baba úgy döntött, éppen ennek az ellenkezőjét fogja tenni. Morcos, durcás grimaszokat vágott a fotózás során, de azt nem tudta megakadályozni, hogy cuki képek szülessenek róla. Mindent megtett, hogy mogorvának tűnjön a fotókon,...
Végigkísérni egy gyerek fejlődését mindig izgalmas kaland. Bár a dolgok sokszor komplikáltak, minden lépés egy-egy lecke. Rafaelnél súlyos autizmust diagnosztizáltak kis korában, és bár a szülei először megrémültek ettől, tudták, hogy mindenben támogatniuk kell a gyermeküket. Elkezdtek kutatni és megpróbálták megtalálni a legjobb módszereket, melyekkel felnevelhetik. Idővel mindenkit meglepett Rafael hihetetlen tanulási képességei, hiszen 7 éves korában már több...

A legújabbak