A gyerekeknek az életük első 3 évében az összes szervük közül az agyuk fejlődik a leggyorsabban. Sokszor vannak olyan szellemes megjegyzéseik, amik miatt úgy tűnik, az agyuk még a szokásosnál is fejlettebb. Ezeken csak nevetni tudunk, és elcsodálkozunk, hogyan jutnak eszükbe ilyesmik. Következik 16 poszt olyan szerencsés szülőktől, akik saját bőrükön tapasztalták már ezt. 5 éves lányom: “Anya miért sminkeli...
Tanulmányok szerint az egészséges apa-lánya kapcsolat közvetlen hatással van a gyermek önbecsülésére és tanulmányi eredményeire. Bár a lányos apáknak általában nem könnyű, hiszen sosem látták a dolgokat egy nő szemszögéből, mindig varázslatos figyelemmel kísérni, hogy milyen hatással van a lánygyermek az apukájára. Apa és lánya között a kötelék igazi kincs. A következő sztárok is büszkén mondják el magukról, hogy lányos...
Vannak, akiket imád a kamera. Akár a karizmájuk, akár a szépségük teszi, nem lehet kétségbe vonni, hogy csak úgy ragyognak a felvételeken. Olyan emberekről láthatsz fotókat, akik a régmúltban emberek millióinak szívét rabolhatták volna el, ha reflektorfénybe kerültek volna. 1. “Apám a ’60-as évek végén.” 2. “Anyukám 1954-ben, miután megérkezett Amerikába.” 3. “Apám az 1970-es években Texasban az imádott Cadillacjével.” 4. “Anyukám egy igazi...
A világon rengeteg gyönyörű nő és jóképű férfi él, de vannak, akik kifejezetten ellenállhatatlanok. Közéjük tartoznak azok a híres színészek és énekesek, akiket a legvonzóbb férfiak listáin is láthatunk. Nők milliói álmodoznak arról, hogy ezek a férfiak felfigyelnek rájuk, pedig közülük sok már megtalálta a párját. Azokat a nőket mutatjuk meg, akiknek sikerült megnyerniük maguknak a világ legvonzóbb férfijainak szívét. 1....
A gyermekkori szerelemtől kezdve a több évtizeden át tartó házasságig néhányan valóban megütik a főnyereményt, ha a szerelemről van szó. Ezek a párok mindent hajlandók megtenni egymásért és azért, hogy a szerelmüket boldoggá tegyék. Mindenki ilyesmit képzel el magának. A következő 15 pár neked is visszaadja az igaz szerelembe vetett hitedet. 1. “A nagyszüleim az esküvőjük napján 1947-ben.” 2. “Úgy döntöttünk, hogy...
Az igazi nevét kevesen tudják, de aki gyakran internetezik, annak szinte biztos, hogy ismerős az arca. Khaby Lame az a srác, aki a TikTokon egy szó nélkül gúnyolódik értelmetlen life hack videókon. Mindössze néhány hónap alatt Khaby az internet sztárja lett. Nem sokan mondhatják el, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora sikert értek el. Megmutatjuk, hogyan lett egy átlagos, Olaszországban...
Ha a Föld népessége 2050-re eléri a 9,6 milliárdot, az emberiségnek 3 bolygónyi területre lesz szüksége a mostani életmód fenntartásához. Ezért fontos az ésszerű, felelősségteljes fogyasztás, ami hamarosan kötelező érvényű lesz mindenkire nézve. Míg az átlagemberek semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy egy ruhát többször viseljenek, addig sok sztárt mintha valamilyen kimondatlan szabály kötelezne arra, hogy egy ruhát csak...
Valószínűleg ő volt az egyik legünnepeltebb, legjobban szeretett hercegné, akiből egyszerűen áradt a kifinomultság. A mosoly és a csillogás mögött ott volt a személyes története és a stílusa, ami mindig kiemelte a környezetéből. Lenyűgöző, hogy mekkora figyelmet fordított a részletekre, nem félt kifejezni magát a ruháin keresztül, divatikonként megelőzte a korát. Cikkünkből az öltözködése mögött rejlő személyes történeteket ismerheted meg. 1....
A brit királyi család története hosszú időt ölel fel. Hazájukban különös figyelmet kaptak mindig, de a médiának köszönhetően jó ideje már világszerte is figyelemmel kísérik őket. Mikor valamilyen fontos eseményre kerül sor, általában hivatalos családi fotók készülnek. Ezekből szemezgettünk, hogy bemutassuk az uralkodókat, a megannyi herceget és hercegnőt, illetve a párjaikat. 1. Eduárd herceg és Alexandra hercegnő esküvője (1863) 1863. március 10-én...
Júlia Del Bianco több mint 30 éve foglalkozik tánccal. Balettművész szakon diplomát is szerzett Brazíliában, ezenkívül a Dance For Plus nevű iskola alapítója, ami bárki számára elérhetővé teszi a balettoktatást, testalkattól függetlenül, hogy lerombolja a társadalomban még mindig élő sztereotípiákat. Júlia történetét ismerheted meg, aki megmutatta, hogy addig kell küzdeni az álmokért, míg azok valóra nem válnak. Júlia nagyon fiatalon kezdte...