Érdekességek

Az Agymenők legelső részét 2007-ben mutatták be, és a sorozat egészen 2019-ig tartott. Annak ellenére, hogy az indulása óta 14 év eltelt, a sorozat még ma is aktuális, hiszen az intelligencia sosem megy ki a divatból. Megmutatjuk, hogyan változtak azóta a főszereplők és mivel foglalkoznak jelenleg. 1. Jim Parsons (Sheldon Cooper) Miután több mint egy évtizeden át Sheldon Coopert játszotta, Jim Parsons...
A viselkedésünk, az érzéseink és a gondolataink teszik egyedivé a személyiségünket. A jellemvonásaink pedig többnyire egész életünkön át velünk maradnak. Az is egyénileg változó, hogy kit mi tud leginkább feldühíteni. A következő teszt ezt segít kideríteni. Mit látsz meg először a képen? 1. Medve Gondoskodó ember vagy, összetett és őszinte személyiség. Bár számodra a család és a barátok a legfontosabbak, nem hagyod, hogy...
Mindennel együtt, amit élete során elért, Betty White valódi nemzeti kincs volt Amerika számára. Képes volt 8 évtizeden át megmaradni a filmiparban, mindenki szeretetét el tudta nyerni, igazi ikon volt még az idősebb éveiben is. De sajnos hiába kívántuk, hogy örökké éljen, néhány héttel a 100. születésnapja előtt örökre lehunyta a szemét. Az ő életére emlékezünk vissza. 1. Betty White élő...
Még azok a rajongók is találnak olykor-olykor valami újat a Harry Potterben, akik már számtalanszor látták a filmeket. Sokan pedig nemcsak megtalálják, hanem meg is osztják ezeket az apró titkokat, amiket nem mindenki vesz észre. Te is meg fogsz lepődni! 1. Azt hihetnénk, hogy Petunia főz ebben a jelenetben. Valójában azonban Dudley régi ruháját festi be szürkére Harry számára. Ezt egyszer...
Azt mondják, az alma nem esik messze a fájától. Ebben a cikkben a sztárokat és nyomdokaikba lépő gyerekeiket láthatod. A csemeték szép sikereket értek el már eddig is, akárcsak a szüleik, mikor ennyi idősek voltak. A következő fotókból nemcsak az derül ki, hogy külsőre mennyire hasonlítanak vagy éppen nem hasonlítanak sztárszüleikre a gyerekek, hanem az is, hogy az idők során...
Rengeteg erőfeszítést, időt és pénzt igényel a képernyőre varázsolni egy misztikus világot. A sminkesek, tervezők, operatőrök és a számítógépes grafika szakemberei akármilyen keményen is dolgoztak, a Harry Potter szinte valamennyi részében fellelhetők kisebb-nagyobb bakik. Ha ezután fürkésző tekintettel nézed végig a filmeket, meg fogod bennük találni a következő hibákat. 1. Harry pulóverének gallérja először a nyakánál van, de a következő képen...
A szemeidnek is szükségük van az edzésre. Napi szintű szemtornával elkerülheted a homályos látást és a szemszárazságot. A szemed jóval hatékonyabban fog működni, ha nem hanyagolod el. A következő 15 kép jó kis edzés lesz neki. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. MEGFEJTÉSEK
Ha valaki feltalál valami fantasztikusat, nagy az esélye, hogy Japánban valaki már korábban előállt hasonlóval. Mintha az egész ország a jövőben élne, mi pedig a múltból néznénk, hogy hol is tartanak. Olyan különös dolgokat mutatunk be, amelyekkel csakis Japánban találkozhatsz. 1. Ez a madárürülékre hasonlító matrica segít távol tartani a tolvajokat. 2. Nehogy összekeverd ezt az élethű telefontokot a vacsoráddal! 3. Ennek a...
Az “It Girl” kifejezés a 20. század elején, Londonban született meg. Azokat a nőket jellemezték vele, akik nagyon népszerűek voltak. A népszerűségük igazán az 1980-as, 1990-es években teljesedett ki, mikor mindenki otthonában megjelent a tévé. Minden kislány, aki akkoriban nőtt fel, ezekre a nőkre akart hasonlítani, a fiúk pedig velük szerettek volna randevúzni. Megmutatjuk, ezek celebek hogyan néztek ki akkoriban...
Nálunk a parkokban üldögélhetsz egy padon, és hallgathatod a madarak énekét. De Dél-Korea ebben is egy lépéssel előbbre jár: ott a parkokban lévő padokon a telefonodat is feltöltheted, mégpedig vezeték nélkül. Ha voltál már valaha Dél-Koreában, talán láttad a dobozos ramen tészta által ihletett hotelszobákat, a kaki tematikájú kávézókat vagy az ujjlenyomatot felismerő ajtókat. A dél-koreai élet gyöngyszemeit gyűjtöttük össze. 1....

A legújabbak