A hírességek gyakran változtatnak a külsejükön. Néha csak a frizurájuk lesz más, de előfordul, hogy a teljes megjelenésük átalakul. Ezeket a változásokat előidézheti egy szerep is, de lehet, hogy csak az illető vágyott már rá nagyon. Visszamentünk kicsit a múltba, és megkerestük, hogyan néztek ki a sztárok néhány évvel ezelőtt, és ezt összehasonlítottuk azzal, hogy hogyan festenek ma. Lesz néhány...
Azt szokás mondani, hogy az embernek a 20-as évei a legszebbek. De szerencsére ez nem egészen igaz. A 40-es éveink is versenyben vannak, hogy életünk legszebbjei legyenek, hiszen a tudomány szerint ebben az életkorban boldogabbak és gazdagabbak is lehetünk. Több időt találunk a hobbinkra és más olyan dologra, amit szeretünk, közben pedig kevesebbet stresszelünk a munka miatt. Ha elolvasod a...
Amikor erőltetjük a szemünket, hogy megtaláljunk valamit, az agyunk is dolgozik. Ezek a gyakorlatok hasznosak az agy számára, hiszen folyamatos edzésre van szüksége, akárcsak az izmainknak. A következő tesztekkel jól megdolgoztathatod a szemedet és az agyadat. A helyes válaszokat a cikk végén találod. 1. Látod a háromszöget? 2. Egy négyzet van elrejtve a képen. Megtalálod? 3. Keresd meg a kört. 4. Látod a négyszöget? 5....
Akár szülő vagy, akár nem, apák posztjait olvasgatni a szülőségről mindenképp nagyon vicces. Tele vannak humorral és bölcsességekkel, és bemutatják, milyen valójában az apaság. Ezek a férfiak próbálják megérteni a gyermeki logikát, próbálnak válaszolni a kérdésekre és nem zavarba jönni a szúrós megjegyzésektől. Sok nehézséggel néznek szembe, és meg is osztják ezeket másokkal. Mi hangosan nevettünk a következő 18 tweeten....
Gyereket nevelni egyszerre mókás és embert próbáló feladat. Természetesen a gyermek ajándék, a születésével járó örömmel pedig semmi nem versenyezhet, de nap mint nap ellátni a szülői feladatokat nem mindig egyszerű és vidám dolog. A következő fotókat olyan szülők osztották meg, akik tudják, hogy szülőnek lenni kemény munka, de a humorérzékünket sosem szabad elveszíteni. 1. “A házunkban 10 szoba van…” 2. “Elfelejtettem...
Sok sztár dönt úgy egészségügyi vagy esztétikai okból, hogy megszépítteti a mosolyát. Van, aki csak kifehérítteti a fogait, mások viszont komolyabb beavatkozásokat is bevállalnak, ezzel pedig teljesen megváltozik az arcuk. Az eredmény pedig a gyönyörű mosoly lesz. Szeretnéd látni? A következő hírességek sokat köszönhetnek a fogorvosuknak. 1. Hilary Duff 2. Jim Carrey 3. Lindsay Lohan 4. Jack Black 5. Gwen Stefani 6. Matthew Lewis 7. Emma Watson 8....
Miközben a világ többi részén a rendőrök kutyákat képeznek ki, a kínaiak a libákat használják segítségként. Olvass tovább, és ismerj meg további 9 olyan kínai szokást, ami a nyugati világban különösnek tűnik. Szeretnénk egy kis képzeletbeli kiruccanásra invitálni, amely során bemutatunk néhány különleges kínai hagyományt és szokást. 1. Az ajándékot néhányszor vissza kell utasítaniuk, mielőtt elfogadnák. A kínaiaknál az a szokás, hogy...
Mikor fellapozzuk a szinte már feledésbe merült fotóalbumot, a régi képek láttán nosztalgikus hangulatba kerülünk. Néha a saját gyerekkori fotóinkra is rácsodálkozunk, a hollywoodi sztárokat pedig még nehezebben tudjuk elképzelni gyerekként. Előástunk néhány képet a hírességek gyerek- és kamaszkorából, reméljük, neked is annyira fognak tetszeni, mint amennyire nekünk tetszettek. 1. Sharon Stone 2. Liza Minelli 3. Kathy Griffin 4. Jackie Chan 5. Michael J. Fox 6....
Mérhetetlenül sok örömöt és boldogságot tudnak adni nekünk az állatok. Ha sikerül egy ilyen pillanatot lefotóznod, azt érdemes megosztani az egész világgal. Így tettek a következő összeállítás szereplői is, akiknek köszönhetően ennél az összeállításnál ma már nem látsz cukibbat. 1. “A terhesség vége felé járok, és ebben a pár napban elég rosszul érzem magam. Ők ketten tudják, mikor van a legnagyobb...
Előfordul, hogy valaki úgy érzi, más helyre vagy más korba kellett volna születnie. Van olyan is, aki úgy érzi, rossz testbe született. A jó hír az, hogy van lehetőség arra, hogy máshova költözzünk, és ma már arra is, hogy alapvetően megváltoztassuk a testünket a modern orvostudomány segítségével. A következő emberek hallgattak a szívükre, és elég bátrak voltak ahhoz, hogy megváltoztassák...