Egészség

Arról sokat hallunk, hogy az ülőmunkának milyen veszélyei vannak. Arról viszont kevesebbet, hogy aki az egész munkanapját állva tölti, az talán még rosszabb helyzetben van. A kutatások ennek kevesebb figyelmet szenteltek, pedig érdemes felhívni rá a figyelmet, mert komoly betegségeket okozhat, ha hosszútávon állómunkát végzünk. Krónikus hátfájás, izom- és csontrenszeri rendellenességek kialakulása az alsó végtagokban - ennek is fokozottabban fennáll...
A tudomány legújabb álláspontja sok nő kedvét elveheti a rendszeres hajfestéstől. Hogy sok szempontból nem tesz jót, azt tudtuk eddig is. De azt senki sem sejtette, hogy olyan komoly betegséget okozhat, mint a mellrák. Márpedig egy kutatás szerint azok a nők, akik rendszeresen festik a hajukat, a mellrák fokozott veszélyének teszik ki magukat. Egy tanulmány megállapította, hogy 14%-kal nagyobb...
A fogorvosoktól gyakorlatilag csak azt hallod, hogy minél többször kellene fogat mosnod ahhoz, hogy a szádban minden rendben legyen. Ausztrál kutatók azonban egész más eredményre jutottak. Szerintük ettől még nem lesz megoldva a szájhigiénia, főleg nem úgy, hogy azzal a fogaid épségét is meg tudd őrizni. De akkor hol az igazság? Naponta kétszer, legalább 2 percig - így szól az...
A menopauza kellemetlen, olyankor elviselhetetlen, de nem sokat tehetünk ellene. Vagy mégis? Valójában a menopauza természetes módon nagyon jól koordinálható. Sokféle módja van a tünetek leküzdésének, az egyik leghatékonyabb a táplálkozásra való odafigyelés. Ha utánajárunk, milyen diéta a leginkább ajánlott a menopauza alatt, nagyban megkönnyíthetjük saját helyzetünket. Következzen néhány tipp a menopauza idején ajánlott étkezéshez, hogy megszabaduljunk a tünetektől! Kerüld...
A térd a test legsérülékenyebb ízülete. Idősebb korban pedig a kopás nagy mértékben érinti, ilyenkor állandó fájdalom jelzi, hogy a probléma bizony kezelésre szorul. A térdműtét az egyik leggyakoribb orvosi beavatkozás, melyen 20 emberből egy 50 éves koráig átesik. Ha téged is gyötör az állandó térdfájdalom, most megtudhatod, mit tehetsz ellene! A térd összetett szerkezetű ízület, melynek károsodását, kopását, elhasználódását...
Az orvostudomány egyik alapelve, hogy ha nem használsz egy izmot, az egyre gyengébb lesz. Csak úgy, mint bármilyen más izomnak, a szemizmaidnak is szüksége van arra, hogy edzésben tartsd őket. Összegyűjtöttünk 10 módszert, hogyan is csináld: 1. Próbáld meg nem megerőltetni a szemeidet napközben. Csukd be a szemeidet néhány percre, s élvezd a pihentetést 2-3 óránként. 2. Az alábbi képen 16...
Bármilyen egészségügyi problémánk van, sokszor az első gondolat, hogy elkészítünk egy csésze gyógyteát, ami majd enyhülést hoz. Hogy ez a remény mégsem teljesül minden esetben, annak lehet, hogy mi magunk vagyunk az okai. Nem mindegy ugyanis, hogy a gyógynövényekből készült főzetet hogyan készíted és hogyan fogyasztod el! Cukrot teszel bele Az egyik leggyakoribb hiba, amit az emberek nagy része elkövet, csakhogy...
Idővel testünk tápanyagszükségletei megváltoznak. Fontos, hogy minden életkorban tisztában legyünk azzal, mi az, amire különösképpen oda kell figyelnünk, ha egészséges, teljes életet szeretnénk élni 50 év felett is. 50 év felett Vedd figyelembe a hormonális változásokat. Készülj fel, hogy hormonháztartásodban nagy változások fognak bekövetkezni. A nők belépnek a menopauza időszakába, ami legtöbbször súlygyarapodást von maga után. Figyelj oda, hogy az energiaszinted mindig...
A hivatásos kertészek pontosan tudják, mennyit számít egészségüknek is ez a kinti elfoglaltság. A természethez való kapcsolódás már önmagában feltölt és pozitív hatásokat eredményez, ezenkívül a kertészkedés komoly fizikai munka is, ami rengeteg nyújtással és hajlítással jár. Kutatást is végeztek azzal kapcsolatban, hogy a kertészkedésnek, mint az 50 év feletti korosztály egyik legnépszerűbb hobbijának az élettani hatásait feltérképezzék. Az eredmények...
Az alapvető higiéniánkhoz tartozik a fülünk tisztítása is. Ugyanakkor nem mindenki tudja, hogy a fülzsír védelmi funkcióval bír, s rámutathat bizonyos egészségügyi problémákra is. Egy fülpiszkáló segítségével könnyedén megvizsgálhatod a fülzsírod színét, a következő 8 pontot elolvasva pedig megtudhatod mit is jelent. 8. Szürke fülzsír Ha a fülzsírod szürke, ám nem tapasztalsz semmiféle tünetet, pánikra semmi ok. Valószínűleg csak por. Az...

A legújabbak